04 okt Úszás oktatástól a versenyzésig
Maga az úszás
Lassan 2 éve tartok főként felnőtteknek úszás oktatást. Hála istennek rengetek emberrel, karakterrel, történettel ismerkedtem meg az évek során. Mindenkinek van „story” az életében, és én a lehető legnyitottabban állok mindenkihez. Szerencsétlenségemben a szerencse, hogy azok a felnőttek, akik hozzám fordulnak, egytől egyig, történt valami a múltjában, ami arra sarkalta őket, hogy vagy ne szeressék a vizet, vagy féljenek, vagy csak a maguktól tanult módon ellegyenek a vízben. Viszont mivel maguktól jönnek hozzám, egyértelmű, hogy az alapmotivációban nincs hiány, szóval innen egyenes út vezet a siker felé, már ha, én megtalálom azt a kommunikációs csatornát, mely során a motiváció nem lankad, új célokat és kihívásokat tudok adni egyénre szabottan, és a félelem illetve a nehezítő körülmények csökkennek.
Az úszók
Vegyük a kedvenc úszó példáimat, lehet szó fiatal Krisztáról vagy Lucáról, vagy egy volt versenyzőről, Erikáról, akik tudnak úszni, és igazán ügyesek is. Őket terhelni és hajtani kell, és célokat tűzni ki eléjük, megmérettetéseket. Ugyan ebben az időben, nem kis koordinációs feladat, Mac és Ágoston, illetve Viktor megmérettetni, akik elhatározták, hogy triatlon vagy Ironman kategóriában kipróbálják magukat. Persze az úszás a leggyengébb láncszem általában ezeknél a versenyzőknél. És ők valóban kitartóak, motiváltak és fontos szerepet játszik az erejük, az állóképességük és az akaratuk, hogy összességében helyt tudjanak állni.
Vannak a volt versenyző kategóriások, régi úszótársaim, Bence, Gergely, Gyöngyvér, Ági, Mariann, Annamari, Betti, Tamás, Bálint, Feri, Botond…..és sorolhatnám. Róluk nem sokat tudok mondani, csak elismerően nyilatkozni, hogy 15-20-25 éve után is tisztelik és szeretik annyira a sportot, hogy visszatérjenek. Nekik csak annyi hogy tessék nyomni és RESPECT!
Vannak, akik a víz láttán évekkel ezelőtt vagy elmenekültek, vagy pánikrohamot kaptak, vagy egyszerűen csak annyira „anti” sportolók voltak, hogy semmibe nem vágtak volna bele, ami egy kis erőfeszítéssel és izzadsággal jár. Azért nem is mondtam volna meg anno, hogy ők valaha büszkeségeim lesznek, szenior versenyzők. Mindent megtesznek és fejest ugranak, bukóznak. Azért ez a nem semmi… Köszönöm ezúton is Rékának, Otinak, Mártának, Tamásnak, Tibinek, Ildinek…(Nagyon bízom benne, hogy még sokan csatlakoznak a csapatunkhoz a SWIM LIFE-hoz)
Sport egyesület (S.E.)
Innen jött az ötlet és a mozgatórugó annak az elképzelésnek, hogy férjemmel szenior úszócsapatot alapítunk, mely a BP2017 MASTER WORLD CHAMPIONSHIP-en részt vehet, ahol kis csapatommal ott leszünk. (25-99 korosztályos versenyzőknek) Boldogok leszünk és versenyzünk több ország korosztályos versenyzőivel, az újonnan épülő Dagály uszodában. Én már most sikernek élem meg, akár mi lesz, hiszen a valljuk be az alapoktól vagy annál lejjebbről kezdtük.
Már az is siker hogy úszni megtanultak a versenyzőim, nemhogy világversenyen résztvevők lehessenek. Semmi sem lehetetlen, csak látogass el hozzánk és nézd meg: www.swimlife.hu weboldalára vagy gyere le és saját szemeddel nézd meg edzéseinket.